Where is Our Faith? / Hol Van a Hitünk?

Trust is what we long for. God has commanded it to us, yet we continue on in uncertainty. Where is our faith?

The words of the Lord are not faint, but carry steadfast truth. We have been given a role model through a virgin. We must grasp the miracles that are incredible and cannot be explained by man‑made rules. We live in a world where prayer and faith are not enough. A world wrapped in lies.

It is hard to imagine a world where truth prevails. But the humble example we received from a virgin and from the birth of God’s Son shows us that life can be different. “Behold, I am the handmaid of the Lord. May it be done to me according to your word.” (Luke 1:38)

When we securely accept what God places before us, our lives are transformed. Using our free will, we turn our desires toward God. We no longer need to fight. Our prayers and our faith find a home in grace, within God’s truth.

“Blessed are you who believed that what was spoken to you by the Lord would be fulfilled.” (Luke 1:45)

A bizalom az, amire vágyunk. Isten megparancsolta nekünk, mégis bizonytalanságban megyünk tovább. Hol van a hitünk?

Az Úr szavai nem halványak, hanem szilárd igazságot hordoznak. Egy példaképet kaptunk egy szűztől. Meg kell ragadnunk a csodákat, amelyek hihetetlenek, és amelyeket nem tudunk megmagyarázni az ember alkotta szabályokkal. Egy világban élünk, ahol az imádság és a hűség nem elég. Egy világban, amely hazugságba burkolózik.

Nehéz elképzelni egy világot, ahol az igazság érvényesül. De az alázatos példakép, amelyet kaptunk egy szűztől és Isten Fiának születésétől, megmutatja, hogy az élet lehet más. „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” (Lukács 1,38)

Amikor biztonsággal elfogadjuk, amit Isten elénk tesz, megváltozik az életünk. Szabad akaratunkat használva vágyainkkal Isten felé fordulunk. Nem kell tovább harcolnunk. Imádságaink és hűségünk kegyelemben talál otthonra Isten igazságában.

„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” (Lukács 1,45)